Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Név:*
E-mail:*
Cégnév:*
Kérem, csak egyszer kattintson a "feliratkozom" gombra!

Pető Éva a Comline Budapest Kft. alapítója és tulajdonosától tudtuk meg, hogy a Comline egy pályázatot hirdetett kimondottan felsővezetők részére.

Pető Éva ComlinePető Éva a Comline Budapest Kft-t 14 évvel ezelőtt azzal a céllal alapította, hogy az üzleti világban, mintegy világítótoronyként szolgáljon a vállalkozások ügyvezetőinek, tulajdonosainak. Hiszen ők azok, akik ha problémájuk támad, már nem fordulhatnak senkihez, döntéseiket maguknak kell meghozniuk.
A Comline Budapest Kft, mint szervezetfejlesztő-tanácsadó cég társa tud lenni ezekben a döntési helyzetekben az ügyvezetőknek és a tulajdonosoknak.

A mostani gazdasági helyzetben a vezetők feladat, hogy egy stabil helyzetet teremtsenek, és ezt fenntartsák és így a túlélés felé kormányozzák cégeiket. Ehhez azonban biztos tudásra van szükségük, hiszen olyan problémákkal, szituációkkal kell szembenézniük, melyek nem megszokottak a piacon.
Ezért Pető Éva és a Comline munkatársai egy pályázatot írtak ki kifejezetten felsővezetők képzésére és a képzés támogatására „Válságkezelő Felsővezetői Akadémia” címmel.

A Comline Budapest Kft. már több, mint egy évtizede képez sikeresen vezetőket. Ezért összeállított egy olyan felsővezetőknek szóló programsorozatot, mely segíti a cég fejlődését, a túlélés támogató döntések meghozatalát, a pénzügyi kontrollt és a munkavállalók összetartását.

A képzéssorozat egy közel 14 hónapos program, mely a kulcsfontosságú területeket felölelve tartalmaz szemináriumokat és tanfolyamokat. A pályázat célja, hogy a vezetők a programsorozat elvégzése után saját maguk tanácsadóivá váljanak, minden helyzetben tudják, mit kell tenniük és hogyan kell sikeresen menedzselniük cégüket.

A pályázatra jelentkezni 2009. július 30-áig lehet a pályázati dokumentáció kitöltésével.

További információt lehet kérni az alábbi telefonszámon: 06-1-309-75-60

A pályázati dokumentáció letölthető itt!

A cégvezetők és tulajdonosok jelentkezését várja Pető Éva és a Comline csapata.



Felnőttképzés | Ingyenes Tanácsadás | Adatvédelem | Kapcsolat | Oldaltérkép