Keres

Patrick V. Valtin egy nemzetközi értékesítési és marketing konzultáns és management tréner.

Több, mint 75.000 embert képzett, több, mint 25 országban.

Ha túl akarod élni, és terjeszkedni, mialatt mindenki más úgy gondolja, hogy ez a legrosszabb gazdasági válság, amely az életünk végéig fog tartani, kövesd az alábbi 3 szabályt!

Patrick Valtin ELSŐ SZABÁLYA:

HA ISMERED A TÖRTÉNELMET, NINCS OKOD AZ AGGODALOMRA! A jelenlegi gazdasági válság "csak" megismétlése egy múltbelinek. Emlékszel a "Fekete Hétfőre"? Ez 1987. október 19-re utal, amikor a világ tőzsdéi összeomlottak. A Fekete Hétfői összeomlás a százalékban mért legnagyobb mértékű egy napos krach volt a tőzsde történetében. A Világ tőzsdéi mégis kevesebb, mint 1,5 év alatt új erőre kaptak.
Aztán, senki sem felejtette még el az 1991-92-es világválságot, rögtön az iraki háború után: a hatalmas olaj-áremelkedéseket, az ingatlanpiaci árak meredek zuhanását és a hitel válságot (a 80-as évek hírhedt kölcsön- és megtakarítási összeomlásait). A válság 1994-ben ért véget, és a világ tőzsdéi kevesebb, mint 2 éven belül csúcsértékeket értek el.
Alig hagytuk még magunk mögött a 2001-2002-ben történt eseményeket. A támadásoknak jelentős gazdasági hatása lett az USA piacára és a Világpiacra. A New Yorki Tőzsde (NYSE), az American Tőzsde (AMEX), and NASDAQ nem nyitottak ki szeptember 11-én, és szeptember 17-ig zárva maradtak. Amikor a tőzsdék megnyitottak, a Dow Jones Industrial Average (DJIA) tőzsdei indexe 684 ponttal esett, vagyis 7,1%-kal, 8.921 pontra, ami egynapos zuhanási érték-rekordot döntött. A hét végére a DJIA 1.369,7 ponttal csökent (14,3%), a történelem legmagasabb egy heti érték-csökkenését eredményezve.
A fellendülés gyorsabban jött mint vártuk. A világ tőzsdéi kevesebb, mint két éven belül megint példátlanul magas értéket értek el, és 6-7 hónappal ezelőtt még mindig felfelé kapaszkodtak.
Mi tehát a történet lényege? A válságok mindig fellendüléseket hoznak, és ezek sokkal hamarabb jönnek, mint amit sokan remélni mernek. Én személyesen át- és túléltem 6 válságot 50 év alatt. Minden egyes alkalommal erősebben és okosabban jöttem ki belőlük, és biztos vagyok benne, hogy Te is!

Patrick Valtin MÁSODIK SZABÁLYA:

Hagyd a rossz híreket FIGYELMEN KÍVÜL! Ne olvass vagy hallgass rossz híreket az újságokban, rádióban vagy a TV-ben! Sajnos a rossz hírek, pletykák és rémhírek hallgatása nem hoz semmi jót a számodra. Rá fogsz jönni, hogy a tömegtájékoztatási eszközök arra specializálták magukat, hogy halálra rémítsenek!
Amikor ezt megérted, akkor csak a jó hírekre leszel vevő! Hidd el, ott vannak körülötted, és a jó hír jó hírt hoz!
Következetesen ragaszkodj legalább napi egy jó hírhez! Figyelj rá, hogy a barátaidnak, alkalmazottaidnak és kollégáidnak naponta legalább egyszer mondj valami jó hírt!

Egyszer tanácsot adtam egy ügyfelemnek, aki nem tudta, hogy milyen reklámot küldjön ki. Aggódott, hogy az ügyfelei terhesnek érzik az e-mail hírleveleket, amiket kéthetente küldött ki nekik. Azt mondtam: "Duplázd meg! Küldj ki nekik jó híreket!" Megfogadta a tanácsom, és elégedett vevői siker történeteit kezdte el heti rendszerességgel kiküldeni 20.000 főt számláló címlistájára. Soha senki nem panaszkodott többet - és ő "láss csodát" elkezdett több pénzt csinálni!
Tehát, terjessz jó híreket a környezetedben, a magánéletben és a munkahelyeden! Javasold a körülötted élő embereknek is ugyanezt! Vedd magad körül olyan emberekkel, akik jó hírek forrásai - és rövid időn belül nagy változást fogsz tapasztalni a munkádban és az életben!
Én a következő alapelvvel szeretek élni: "Napi egy jó hír a legjobb gyógyír!"

Patrick Valtin HARMADIK SZABÁLYA:

ŐRÜLTEN kezdj el reklámozni! Növeld a kinyúlásodat a piac felé! Ez szó szerint azt jelenti, hogy növeld a kiküldött kommunikációid számát az ügyfélköröd felé! 1000 darab promóciós anyagot küldesz ki egy héten? Küldj ki mostantól 3000-t! Költs kevesebbet a minőségre, de többet a mennyiségre! Nehéz időkben a legtöbb ember és cég befelé fordul, és csökkenti a kinyúlását a társadalom és a piac felé. Ne tedd ezt, mert ez egy végzetes hiba!
Meg kell dupláznod vagy tripláznod a reklámtevékenységeidet! Mi történne a cégeddel, ha stoppolnád a marketing és promóciós erőfeszítéseidet? Elbukna! És mi történik, ha megsokszorozod a promóciós tevékenységedet? A vállalkozásod nőni fog!
Adok egy tippet: Nézz utána, mi volt valaha a legjobb promóciós akciótok! Melyik reklám hozta a legtöbb üzletet? Ismételjétek meg! Nem számít, hogy 1 vagy 5 évvel ezelőtt volt! Nézd meg, hogy melyik reklám volt a legsikeresebb és ismételd meg, DE NAGYOBB MENNYISÉGBEN! Szedd össze a pénzt, hogy megsokszorozd a kinyúlást a piac irányába! Természetesen takarékoskodj; költs kevesebb pénzt kevésbé értékes dolgokra! A céged viszont annak arányában fog növekedni, ahogy te (még mindig) létezel az ügyfeleid szemében. A promóció legyen az utolsó dolog, amit csökkentenél! Háromszorozd vagy még ennél is jobban növeld az aktivitásodat, azzal kapcsolatban, amit valaha is eredményesen reklámoztál!

Következtetés: csináld azt, amit a legtöbben nem csinálnak! Ússz szemben az árral! Csináld azt, amit Warren Edward Buffett (a világ jelenlegi számon tartott leggazdagabb embere - H.N.) javasolt nemrégiben egy interjúban a CNN számára: "Amikor az emberek mohók akkor én aggódom. Amikor aggódnak, akkor én mohó vagyok!" Mindig szeretek tanácsot kapni emberektől, akiknek igazuk volt. Warrent a Forbes Magazin a világ leggazdagabb emberének sorolta be 2008 első felében, nettó 62 milliárd dolláros becsült vagyonnal. A nemrégiben vele készült interjúban nevetett, amikor a riporter megkérdezte tőle, hogy miért nem aggódik a jelenlegi világválság miatt. A válasza ez volt: "Többek között azért lettem gazdag, mert megtanultam ellenkezni a rossz hírekkel..."
FelnőttképzésKapcsolatIngyenes Tanácsadás