Otthoni Munka - Online Bevétel
2007 Év végi összesítés
Így újév alkalmából gondoltam visszatekintek az elmúlt 2 évre, amióta az otthoni munka és az online bevétel megszerzésének egy módját választottam, ez a Google AdSense. Természetesen mással is foglalkozom mellette, leginkább ügyfeleknek keresőmarketing szolgáltatás nyújtása, valamint egy profi keresőbarát CMS rendszer közös elkészítése.
Tehát 2006-ban, mikor elkezdtem az AdSense hirdetésekből bevételt szerezni nem jött össze túl sok pénz kb. 2700 dollár egész évben. A 2007-es év már egy kicsit másképp alakult, több mint megnégyszereztem ezt az összeget. Elég sokat tanultam közben, ez már kezdésnek szerintem nem is rossz pénz. Elég sokan vannak, akik ennyiért el kell, hogy tűrjék a főnöküket, be kell hogy járjanak dolgozni - ennyiért vagy kevesebbért. Ráadásul minden egyes nap be kell menniük a munkahelyükre. Nekem nem kell! Ez a passzív bevétel, ha nincs kedved dolgozni, akkor nem teszed. Nyilván nekem sokszor van kedvem, mert nem is tekintem ezt a fajta tevékenységet munkának, inkább egy jó szórakozás, amiből még pénzt is lehet keresni.
Arra gondoltam, hogy segítenék másoknak is, ha valami hasonlót akarnának megvalósítani, és nem szeretnének minden nap bemenni dolgozni és attól tartani, mikor rúgják ki őket.
Ha lesz igény egy ilyen képzésre, akkor elárulok egy-két gyakorlati tudnivalót benne. A képzést nem személyesen tartanám, hanem videókat készítenék főként képernyő videókat. Hiszen itt nem az a lényeg, hogy az Én arcomat nézzétek, hanem amit a gépen csinálok. Azt biztosam meg tudom neked is tanítani, hogyan érd el azt, amit Én már elértem.
Ha téged érdekelne egy ilyen tanfolyam, írd meg egy kommentben, vagy az oldal alján található e-mail címre. Ne feledd azt is beleírni, hogy szerinted, mi lenne egy reális ár egy ilyen tanfolyamért. Lehetne a címe, hogyan keresd meg az első 1000 dollárod a Google AdSense segítségével. Jöhet ötlet erre is, hogy mi legyen a neve a képzésnek.

Címkék: adsense, bevétel, online bevétel, otthoni munka, pénzkeresés, tanfolyam

12 Comments:
Érdekes lehet eg ilyen stúdium. De milyen az a keresőbarát CMS?
Szia Árpi!
Amióta rádtaláltam, nagy érdeklődéssel olvasom a blogod. Nekem nagy álmom, hogy a kerti teraszomon dolgozhassak egy szál laptop segítségével.
Szóval engem nagyon is érdekelne egy ilyen tanfolyam. Nem tudom, hány órányi anyagot tudnál összerakni videókból, de úgy érzem, nekem most valahol 30-35 ezer Ft körül van a lelki határ max. és részletben, ha lehetne...
Szia!
Szerintem én is igencsak érdeklődnék a dolog iránt, mert lenne mit tanulnom és nagyon tetszik ez a fajta "munka". Viszont az első kommentben leírt 30E ft sztem eléégé sok.
Szóval érdekel a tanfolyam. Hogy mennyit adnék érte, az függ attól, mennyire részletes, mélyen szántó az anyag? Hány óra (videó)? Meddig van support? (az első adSenses oldal elindítáa?)
Ha valaki nem találja meg a neten, a googleval a neki való információt az adsenséről, akkor teljesen felesleges neki a tanfolyam. Egyszerű becsapás. Lehet hogy összedob majd egy weboldalt, valami ingyenes szolgáltatónál adsensével, de ez baromi kevés.
Akinek van webes ötlete, tenniakarása, akkor az mind fellelhető a neten.
Meg tudnám keresni persze, de az több időt vesz igénybe és mire átrágom magam rajta és kiszűröm a hasznos infókat, letesztelek néhány módszert mire belövöm az egészet úgy, hogy a leghatékonyabban termelje a pénzt, az mind mind idő és sok munka... Árpi ennek már jó részét megcsinálta és néha jobb (főleg, ha gyors eredmény kell), ha egyenesben lemásolsz egy működő stratégiát ahelyett, hogy Te kisérleteznéd ki. Nem kell mindig az ingyenes utat választani, nem biztos, hogy többre mész vele.
Szia! Tetszik a blogod, és az írásaidból úgy látom, hogy elég nagy a tapasztalatod az Adsense terén. Az lenne a kérdésem minden hátsó szándék nélkül, hogy te hogy adózol az Adsense bevételek után? Cégként, magánszemélyként? Olvasgattam már neten sok mindent, de egyértelmű válaszra még nem leltem rá. Nekem is elég jó bevételem van belőle, és most úgy döntöttem "legalizálom". Vagy te nem adózol, és ha nem, akkor miért nem?
Ha olvasod ezt a kommentet, és inkább privátban válaszolnál, akkor ide írj: rikoes [kukac] gmail.com
Köszi!
Szia!
Engem is érdekelne a dolog! Nincs valami ingyenes "demo" ? Aztán, ha bejön, akkor természetesen én is fizetek.
Én nem fogok mostanában személyesen képzést tartani, viszont említettem, hogy egy barátom épp mostanában csinált ilyet, ez a Hobbimilliomos, ajánlom figyelmedbe:
http://www.hobbimilliomos.com/index.php?ref=arpix
Szia! Ez az adsense ugye nem egy becsapás? Mert nem vagyok biztos benne h be fog válni:D
A pénzt pedig hogy küldik?
Csak sajnálni tudlak, ha kételkedsz abban, hogy a Google ki fog-e fizetni! Engem minden hónapban kifizet időben jön a pénz a bankszámlámra. De ne feledd, hogy ebből legálisan adózni is kell. És nem 3 perc melóval lehet pénzt keresni, hanem sok melóvel. Érteni kell a honlapok készítéséhez és ahhoz is, hogy sok ingyen látogató legyen rajtuk folyamatosan. A lényeg a folyamatosan szón van! Nem elég ha csak odaküldöd a haverokat, abból nem lesz pénzed! Szóval legalább több hónap kemény tanulás és munka kell hozzá.
Segítséget kérek!
Két oldalam van.
bambuszkerteszet.hu
nagyapro.hu
At utóbbit nemrég vásároltam.
A nagyapróba beillesztettük a CNAME rekordot, de a súgó azt írja az új domainek hozzáadásában, hogy az ellnőrzés állapota függőben.
Megfigyeltük, hogy a nagyapró -ban meglévő hirdetésekkre kattinva a google CTR és eCPM értéket számol és bevétel is alkul, de nem adódik össze a bambuszkerteszet oldal bevételeivel.
Mi lehet a probléma?
Hogyan lehet a bevételeket összeadni.
Hogyan lehet a függő ellenőrzést megszüntetni?
Köszönettel Kiss Jenő
Nem található CNAME-rekord.
A-rekordok: 85.25.77.86
Az észlelés dátuma: 2009.11.02. 10:51
Megjegyzés küldése
AdSense Blog